Mire használható az AzurInfo?
Az AzurInfo portál a látogatók számára díjmentesen használható és regisztráció nélkül igénybevehető.
Az AzurInfo portál egy turisztikai irányzatú portál, mely abban nyújt Önnek segítséget, hogy információval szolgál az egyes települések – turisztikailag érdekes – vállalkozásairól. Vagyis arról, mi mindent tud Ön kezdeni egy adott településen, ha odaérkezik. Mit is jelent ez? Leginkább egy példán keresztül lehet jól bemutatni.
Kiss M. és kedves családja a hétvégén XY településre utazik, hétvégi kikapcsolódás céljából. Sohasem jártak még XY településen, így semmi információval nem rendelkeznek, mit is találnak majd ott. Felkeresik az AzurInfo portált. A kezdő lapon kiválasztják a megyét, ahova utazni szeretnének. Tegyük fel, hogy XY település Pest megyében van. Rákattintanak Pest megyére. Ekkor egy olyan oldalra jutnak, ahol egy legördülő menüből kikereshetik XY települést. Az „Ezt keresem” gombra kattintva, eljutnak az AzurInfo portál XY település lapjára. Itt kategória rendszerben látják, milyen típusú szolgáltatások, termékek érhetők el, vásárolhatók meg XY településen. Ha egy kategória szerepel XY település lapján, akkor abban biztos, hogy szerepel egy cég, vállalkozás leírása. Üres kategória sosem kerül feltüntetésre. Kiss M. és kedves családja a példa kedvéért az alábbi kategória rendszert látja XY település lapján:
Pék
Nagy Pék Kft.
Kifli Bt.
Cukrászat
Mogyi Cuki Kft.
Étterem
Kis csikó étterem
Parti lángos Bt.
XY török büfé
Múzeum
Falumúzeum
XY skanzen
Kovács múzeum
Sport
Kovács és társa Bt. - Teniszpálya
Városi uszoda (fitnesz, szauna)
|
Lovaglás
Üstökös-villám lovarda
Panzió
Márta néni panziója
Ajándéktárgy
Gyertyaöntő bolt Kft.
Meglepetés ajándékbolt
Borospince
Tihanyi József pincészete
Károly család pincészete
Benzinkút
Fehér kút
|
A különböző kategóriákban található cégnevekre kattintva érik el az adott cégek lapjait, ahol fotókat, leírást, elérhetőséget találnak az adott cégről és szolgáltatásairól, termékeiről. Így Kiss M. és kedves családja az AzurInfo segítségével máris tudja milyen lehetőségek várják őket XY településen a tartalmas időtöltéshez.
Ahhoz, hogy az AzurInfo portál minél sikeresebben működjön, Önre is szükség van! Használja mindig az AzurInfo portál szolgáltatását, amikor belföldi utazását tervezi. Akár üzleti céllal, egyedül, akár baráti társasággal, vagy épp családjával. Mondja el ismerőseinek is, miként tudott informálódni előre célállomásáról az AzurInfo portál segítségével!
A fejlesztésekkel kapcsolatosan a Hírek menüpontban tud informálódni.
Köszönjük, hogy minket választott, kellemes időtöltést kívánunk!
AzurInfo csapata |