Hogyan regisztrálhatnak a cégek az AzurInfo portál-ra?
Ahogyan a címből is látszik, a cégeknek, vállalkozásoknak regisztrálniuk kell, akik jelen szeretnének lenni az AzurInfo portálján. Annak érdekében, hogy az AzurInfo portál folyamatosan fenn tudja tartani elkötelezettségét a turisztikai szakosodás felé és ne térhessen el a választott profiltól, céloktól, a regisztrációt csak offline módon lehet elvégezni. Vagyis a portálra történő feltöltést az AzurInfo portál admin-ja végzi. Így nem kerülhet fel a portálra olyan hirdetés, mely nem a „Bemutatkozás” menüpontban említett profilba vág, illetve nem szolgálja az AzurInfo portál célját.
A regisztrációt két módon történhet:
Hagyományos módon történő regisztráció menete:
- Töltse le a Megrendelő lapot a „Letöltés” menüpontban.
- Kinyomtatva töltse ki kézzel a Megrendelőlapot, vagy szövegszerkesztővel töltse ki és azután nyomtassa ki. (CSAK AZ A001, A002, A004 KÓDSZÁMÚ CSOMAGOT TUDJA ÍGY MEGRENDELNI, AZ A003, A005 CSOMAGOK KÜLÖN MEGBESZÉLÉS UTÁN TÖLTHETŐ KI).
- Cégszerűen írja alá Megrendelőlapot. (A Megrendelőlap kitöltésével Ön tudomásul veszi és elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket, mely külön letölthető a „Letöltés” menüpontban.).
- Az aláírt Megrendelőlapokat küldje el
- scannelve az info.azurinfo@gmail.com e-mail címre, vagy
- postai úton az alábbi címre: Azurinfo, Lion Empire Kft.,1091 Budapest, Üllői út 189.
-
Akár együtt a Megrendelő lappal, akár külön, küldje el az Ön által feltölteni kívánt tartalmat (szöveget, képeket). Ezt két módon teheti meg: e-mailen, elektronikusan: info.azurinfo@gmail.com; vagy postai úton. (A feltölthető tartalmakra vonatkozó előírásokat a Szolgáltatás menüpontban találja).
-
Céges bankszámlájáról banki átutalással utalja át a választott csomagnak megfelelő összeget az alábbi bankszámlaszámra:
Lion Empire Kft.
OTP Bank NyRt.
117006009-20000071
A közleménybe kérjük mindenképp írja be a választott csomag kódját: pl. A001.
Az AzurInfo portál elvégzi az Ön tartalmának feltöltését (Az AzurInfo portál abban az esetben tudja elvégezni a feltöltést, ha a feltöltendő tartalom is és a szolgáltatás ellenértéke (utalás) is megérkezett!).
Az AzurInfo portál a feltöltés sikerességéről e-mailben értesíti Önt (amennyiben megadott e-mail címet a regisztrációkor (javasolt)).
Ezt követően az Ön hirdetése 1 üzleti éven keresztül (tehát a feltöltéstől számított 1 év időtartamig, nem csak az adott év végéig) elérhető lesz az AzurInfo portálon. A tartalom időközbeli módosítására díjfizetés ellenében van lehetőség.
Ez a lehetőség a budapesti és Pest megye egész területén lévő vállalkozások részére elérhető.
Személyes felkereséssel történő regisztráció
Amennyiben szolgáltatásunk felkeltette érdeklődését, és vállalkozása budapesti székhelyű (vagy Ön elérhető Budapesten), akkor az AzurInfo portál lehetőséget biztosít Önnek arra, hogy személyes találkozó alkalmával rendelhesse meg a kiválasztott szolgáltatást. Ehhez csak meg kell adnia Önnek a cégnevét, elérhetőségét, egy dátumot, és egy időintervallumot, amikor munkatársunk felkeresheti Önt.
Személyes megkereséssel történő regisztráció menete:
- Kattintson a lenti „Személyesen szeretnék szerződni” gombra.
- Töltse ki az Űrlapot a szükséges adatokkal, adja meg e-mail címét és kattintson az „Elküldöm” gombra.
- Az Ön által kért időpontban az AzurInfo portál munkatársa felkeresi Önt.
- Kitöltésre és aláírásra kerül a Megrendelőlap. Megtörténik a szolgáltatás ellenértékének kifizetése és a számla átadása.
- Ön elküldi az Ön által feltölteni kívánt tartalmat (szöveget, képeket). Ezt két módon teheti meg: e-mailen, elektronikusan: info.azurinfo@gmail.com; vagy személyesen a Megrendelőlap aláírásakor. (A feltölthető tartalmakra vonatkozó előírásokat a Szolgáltatás menüpontban találja).
- Az AzurInfo portál elvégzi az Ön tartalmának feltöltését (Az AzurInfo portál abban az esetben tudja elvégezni a feltöltést, ha a feltöltendő tartalom is és a szolgáltatás ellenértéke (készpénz) is megérkezett!).
- Az AzurInfo portál a feltöltés sikerességéről e-mailben értesíti Önt (amennyiben megadott e-mail címet a regisztrációkor (javasolt)).
Ezt követően az Ön hirdetése 1 üzleti éven keresztül (tehát a feltöltéstől számított 1 év időtartamig, nem csak az adott év végéig) elérhető lesz az AzurInfo portálon. A tartalom időközbeli módosítására díjfizetés ellenében van lehetőség.
Ez a lehetőség jelenleg a budapesti vállalkozások részére elérhető.
|